Ez számomra azt jelenti, hogy nem csak azokra az információkra vagyok kíváncsi, amiket az én személyes meggyőződésem szempontjából „kényelmes” hallani. Mindig szeretem megvizsgálni a másik oldal érvrendszerét.

Ha egy adott jeleséggel kapcsolatban képesek vagyunk ideiglenesen elvonatkoztatni a saját meggyőződésünktől és minél alaposabban és mélyrehatóbban megvizsgáljuk (pl. egy véleményvitában) mindkét fél érveit, illetve azok eredetét, annál világosabb képet kaphatunk bizonyos dolgok működéséről.

Hogy mit gondolok arról, hogy ha valakit a "Miért csak most? kérdéssel támadnak?

Első blikkre egy cikk jut eszembe, ami néhány hete jött elém a hírfolymon. Egy 18-20 éves lányról szólt, akit egy patikus olyan módon abuzált, hogy felajánlotta neki az ingyenes allergiavizsgálat elvégzését, ezért elkísérte a patika hátsó helyiségébe, ott felülről levetkőztette, a melle alá kent valamit, majd percekig közelről bámulta a lány mellét. "Csak" ennyi történt.

A kommenteket olvasva teljes értetlenség lett úrrá rajtam, ugyanis azok 90%-a azzal volt elfoglalva, hogy a lány milye hülye, hogy bedőlt, volt aki egyenesen felháborodását fejezte ki, hogy a patikust emiatt nehogy meghurcolják már!

De ami miatt ezt most leírtam, az az a komment volt, hogy vajon mennyi idő kellett a kiscsajnak rájönni arra, hogy ez abúzus volt? - hangsúlyozom: PÁR ÓRÁRÓL beszélünk. Ugyanis megtörtént az eset, a lányban vagy tudatosodott, vagy nem, hogy valami nincs rendben. Feltevésem szerint hazament, elmesélte otthon valakinek, aki felhívta a figyelmet arra, hogy ez nem kóser. Még egyszer mondom: Pár óra. Akkor ezek után valaki legyen szíves határozza meg nekem, hogy ha még a pár óra is sok, akkor mégis mennyinek kéne lennie?

Mindezek mellett: az ilyen áldozathibáztató és az áldozat szavainak bármilyen módon történő megkérdőjelezéséről Orvos-Tóth Noémi is ír Az örökölt sors c. könyvében, ahol Melvin Lerner szociálpszichológus gondolataira hivatkozik: "...úgy találta, mindannyiunkban ott él a hit egy igazságos világról. A pszichológiában így is emlegetik ezt a koncepciót: az igazságos világba vetett hit. Lerner szerint pszichés jóllétünk megőrzésének egyik kulcsa az, hogy úgy gondoljuk, a jó végül elnyeri jutalmát, a rossz pedig méltó büntetését."

Véleményem szerint ezeknél az áldozathibáztatásoknál valamilyen okból a "JÓ" és a "ROSSZ" szerepe az emberek agyában felcserélődik.

Vajon miért  adhat teljes megnyugvást a hit?

Általában az, amiben hiszünk, nem kézzelfogható, tudományos eszközökkel nem bizonyítható. Legyen az Isten, a túlvilág, a Reinkarnáció, vagy akármi más, amiben a világ polgárai hisznek.

Gyermekkorban, amikor még nem ismerjük eléggé a világot, rengeteg mindenben hiszünk. Vegyünk példának egy ideális esetet, amikor kicsiként azt hisszük, hogy a világon minden ember jó. (Ez nyilván nem feltétlenül tudatos gondolat, de attól még igaz) Felnőve, ahogy egyre több tapasztalatot szerzünk, egyre jobban megismerjük embertársainkat, bizony jön a kőkemény csalódás: A világ nem olyan, amilyennek hittük. Ekkor, kinél jobban, kinél kevésbé, de összetörnek az álmaink. Legalábbis egy részük.

De hogy jön ide a vallási értelemben vett hit?

Mivel nem kézzelfogható és ebben a földi életben nem bizonyítható tudományosan, ezért nem áll fenn annak a veszélye, hogy valaki bebizonyítja az ellenkezőjét és ezáltal „összetöri az álmainkat”.

Kivéve, ha az ember hagyja. De akkor vajon valódi volt a hit?

Ezek csak a gondolataim.

Talán egyet értesz velük, talán nem. 

Talán elgondolkodtatnak, talán csak legyintesz.

A döntés a Tiéd. :)